Kategória: Hírek

Itt a vége!! :-)

Véget ért a Flór Ferenc utca kálváriája, az önkormányzat visszavonult. Megmarad az erdőmenti kis utca, a közösség összefogása győzedelmeskedett.

“Úgy látjuk, és be kell ismernünk, hogy akárhány tervet teszünk le, nem fog találkozni az itt élőknek a szándékával, hiszen ők teljesen mást szeretnének, és éppen ezért képviselő urakkal megbeszélve abban maradtunk, hogy akkor ezt a dolgot feladjuk.”

Ezekkel a szavakkal kezdte tegnap este Szaniszló Sándor polgármester azt a sebtiben összehívott gyűlést, amelyet a Flór Ferenc utcai beruházás kapcsán tartottak meg.

Az ügyben korábban még meg nem szólaló polgármester a szakadó esőben megjelenteknek elmondta, hogy az útépítésre fordítandó összeget két másik kerületi földút burkolására próbálják meg átcsoportosítani.

Szaniszló Sándor polgármester, Nagy Károly és Banga Zoltán önkormányzati képviselők.
kép: Szaniszló Sándor hivatalos oldala

A döntés hirtelenségét jól mutatja, hogy néhány nappal ezelőtt kezdte meg az önkormányzati kommunikációt irányító Hámori László azt a nagyszabású propaganda-hadműveletet, melynek során 29 db óriástáblát telepített volna a Flór Ferenc utcába.

A táblák kihelyezése így már sosem történik meg, sőt, a tájékoztatás szerint a mai napon a Városgazda Zrt. megkezdi azok elbontását.

Hamarosan eltűnnek.

A beruházásnak három kulcsszereplője van. Kőrös Péter alpolgármester, aki papíron az ügyfelelős, de az egész folyamatban háttérbe húzódva mozgatta a szálakat. Petrovai László alpolgármester, aki a környezetvédelmi ügyekért felel, és arcát adta a környezetromboló beruházáshoz, valamint kitiltotta a tiltakozókat mindenhonnan. Róla itt, itt és itt írtunk bővebben. A harmadik Hámori László, aki kommunikációs tanácsaival és ötleteivel nagyban hozzájárult a lakók győzelméhez.

Hámori saját elmondása szerint büszke ötletgazdája az óriásplakát-kampánynak, mely még a beruházást korábban támogató Nagy Károly és Banga Zoltán önkormányzati képviselőknél is kiütötte a biztosítékot. Nem tudni, hogy magánakció volt-e vagy legfelsőbb engedéllyel bíró a bosszúízű projekt, azonban több okból is jogszabálysértő volt a táblák kihelyezése.

Hámori újraértelmezte az óriásplakát fogalmát: 16 méter hosszúságú tábla.

Információnk szerint az egyik lakó korábban beadvánnyal fordult az önkormányzathoz a táblák elbontatása érdekében, mert azok kihelyezése az önkormányzat településképi és közterülethasználati rendeleteit sérti. Emellett kormányrendelet is tiltja az ekkora méretű hirdetőtáblák telepítését.

Hámori nem új játékos a terepen. Karrierje a Popcorn magazin főszerkesztői székéből indult, majd az mszp.hu főszerkesztője lett. A kormányváltás után az újpesti önkormányzat Facebook-oldalát szerkesztette, és tanácsadóként dolgozott a tavalyi önkormányzati választásokig. Ekkor lett média és rendezvényszervezési igazgató a Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt. alkalmazásában.

Az interneten elérhető hivatalos életrajza nem szól arról, hogy az MSZP önkormányzati képviselője volt, valamint az MSZP rendezvényszervező csoportjánál dolgozott, és a hírek szerint Hiller István titkárságát is vezette. Ebben az időszakban került be a bulvárhíradóba azzal, hogy korábbi cége, az ekkor már csak közeli hozzátartozója által tulajdonolt, 100.000 Ft-os alaptőkéjű betéti társaság (bt.) építhetett jégpályát a Parlament elé a szocialista kormányzás idején. Ő maga az önkormányzati választásokat követően szállt ki a cégből. Hámori akkor nem tartotta aggályosnak, hogy családtagja cége kapott 45 milliós állami megrendelést egy meghívásos pályázaton. Ezt követően egy másik ügy is a címlapra repítette bt-t: az elmaradt Tisza-tavi fesztivál miatt bontott szerződést vele a Magyar Turizmus Rt. 2004-ben, mert a vállalt kötelezettségeit nem teljesítette. A korabeli Magyar Nemzet cikk már csak itt olvasható.

A Flór Ferenc utca ügyében Hámori annyi kommunikációs hibát követett el, amennyiért máshol gyorsan megköszönik a munkáját, és útjára engedik. A portfóliójába tartozó Városkép című kiadványban (14-15. oldal) megjelent cikk súlyos valótlanságokat tartalmazott, és olyan mondatokat adott egy lakó szájába, amelyek soha nem hangoztak el, sőt, őt magát az újságírók meg sem kérdezték. Az erre irányuló sajtó-helyreigazítási kérelmet a Hámori által irányított lap nem hozta le.

A tiltakozókkal megengedhetetlen stílusban kommunikált, ami a beruházást nem ellenzőket is elbizonytalanította. A szakmai érveket nélkülöző hozzászólásai inkább a tiltakozók személyét vette célba.

Nem tett jót Hámori imidzsének az sem, hogy a jobboldalisággal nem vádolható hvg.hu – a Flór Ferenc utcától teljesen függetlenül – erős véleménycikkel rukkolt ki a XVIII. kerületi önkormányzat helyi közsajtójával kapcsolatban. A kerületben élő újságíró pontosan mutatott rá Hámori által irányított terület szolgalelkű kommunikációs tevékenységére.

Hámori elmondta a lakóknak, hogy kommunikációs szakemberként ő javasolta az önkormányzat vezetőinek, hogy ne tárgyaljanak, hiszen amíg nincs új terv, nincs miről beszélni. Arról nem szólt, hogy a korábbi, véglegessé vált tervet miért nem hozta soha nyilvánosságra az önkormányzat. Azzal, hogy a teljes zárlatot javasolta hónapokon keresztül, a tiltakozók közösségét egybekovácsolta, így hatékonyabban is tudtak fellépni a nyílt kommunikáció érdekében.

Irányításával létrejött a Sétány az erdő szélén elnevezésű – ma már nem elérhető – Facebook-oldal, melynek első posztja is erős hazugsággal indított: “Hosszú egyeztetések után, az ott élők valamennyi észrevételét és kérését figyelembe véve született meg az a terv, amelynek alapján a Flór Ferenc utca, a környezetébe illő, a természettel harmóniában, a várossal békében létező sétánnyá alakul.” E mondat egyetlen igaz eleme, hogy új tervek készültek. Hivatalos egyeztetés sosem volt, az észrevételek megfogalmazására nem biztosított fórumot az önkormányzat, és a beton sem fog az erdő környezetébe illeszkedni, harmóniában a természettel.

Az első mondat sem volt igaz.

Az oldal rövid időn belül óriási kommentháborús helyszínné változott. Az admin válaszaiból kiderült, hogy nincs képben, mégpedig olyannyira, hogy az egyik kommentből kiderült, hogy nem tudja mi a különbség az útépítési terv és a képviselő-testületi előterjesztés között. Ennek ellenére nagy elánnal hazugozott le mindenkit. Nem riadt vissza attól, hogy személyes adatokkal éljen vissza, és a szerzői jogokat sértő bejegyzést tegyen ki. Ezek mind apránként érték el éppen az általa kívánt hatás ellenkezőjét.

A fák csonkolásával telepített óriástáblák ütötték a végső szöget a Hámori által irányított kommunikációs irány koporsójába, hiszen ekkor már azok az emberek is az önkormányzat és tisztségviselőik ellen fordultak, akik korábban támogatták a beruházást vagy semlegesek voltak.

Ebből mindenkinek elege lett.

A levegő azonban nem csak itt fogyhatott el. Azzal, hogy a Fidesz szeptember 24-én kiszállt a beruházás támogatásából, megbomlott az addigi önkormányzati egység. Ugyan az erőpolitika úgy tűnt, hogy folytatódik, de a testületen belül megjelentek a törésvonalak. A koalíciós pártok egyetértése is már csak kifelé volt látható ebben a kérdésben, a bizottsági munkák már véleménykülönbségeket jeleztek.

Végül az szűkíthette le teljesen a teret az építkezést erőltetők számára, hogy információink szerint a lakók jelezték a beruházást támogató Miniszterelnökségnek, hogy az önkormányzat ott akar földutat burkolni, ahol csak zöldterület van, fákkal, bokrokkal.

Az út ezen a helyen futott volna.

Úgy tudjuk, hogy a bejelentést komolyan vették, és a helyszínen tájékozódva győződtek meg annak megalapozottságáról, és mivel ilyen esetben támogatás nem biztosítható, az önkormányzatnak nem maradhatott más választása, mint elállni az amúgy is egyre kellemetlenebbé váló beruházástól.

A képviselő-testület a hónap végén hoz határozatot az építkezéstől történő elállásról.

Fákat csonkol az önkormányzat azért, hogy hirdetőtáblákkal rakhassa tele a Flór Ferenc utcát

A “zöld” önkormányzat – mely betont kíván önteni a zöldterületekre – erőszakos tájékoztató kampányt indított. Ennek keretében a Flór Ferenc utcát az elejétől a végéig beborítják hirdetőtáblákkal. Képes beszámoló a lakók felvételeivel.

Az önkormányzat környezetvédelemért felelős alpolgármestere, Petrovai László képviseli a nyilvánosság előtt a környezetromboló Flór Ferenc utcai útépítést. Ennek kapcsán helyeznek ki most tájékoztató óriástáblákat az utca minden szegletébe, összesen 29 darabot. A propagandagépezet beindulásáról itt írtunk korábban.

Beindult az önkormányzati propagandagépezet

Túl sok lehet mégis az ötszáz tiltakozó, mert egyszerre több fronton is elkezdte az emberek erőszakos győzködését az önkormányzat.

A Flór Ferenc utcában tegnap megjelentek a teherautók, melyekből a Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt. munkatársai szálltak ki, hogy információs táblákat helyezzenek el az út mentén.

Az 1,3 km hosszúságú út mentén a dolgozók elmondása szerint 29(!) db., egyenként legalább 4 méter hosszúságú és 2 méter magas táblákon a helyszínrajzok és a látványtervek szerepelnek majd. A tegnapi és mai napon a táblatartó cölöpök kihelyezése történt meg. Láthatóan a szombati túlóra elrendelése is rendkívül fontos most az önkormányzatnak.

Futás az erdőszélért!

Nem lehet tudni, hogy az önkormányzat mikor kezdi meg az építkezést, ezért lehet hogy ez az utolsó alkalmak egyike, amikor még földúton futhatunk.

A 18. kerületi Flór Ferenc utca védelmében szerveznek futást az ott élő emberek október 4-én 10:00-16:00 óra között. A közösségi program során a jelentkezők a Tarkő utcától futhatnak a Nagyrétig, ahol bográcsozás, zene és jó hangulat várja az érdeklődőket.

Az eseményen tiltakozó aláírásokat is gyűjtenek a szervezők azért, hogy beruházást még támogató politikusokat meggyőzhessék arról, hogy elsöprő többségben vannak az útépítést ellenzők.

Csaknem ötszáz helyi szavazópolgár kifejezett kérése ellenére döntött az önkormányzat a Flór Ferenc utca Beruházási Alapokmányának elfogadásáról

Az ülést megelőző napon 474 kerületi lakos küldött levelet Szaniszló Sándor polgármesternek, kérve, hogy ne szavazzák meg másnap az előterjesztést. A levelet megkapták az önkormányzati képviselők, és a pártelnökök, valamint Kunhalmi Ágnes a terület országgyűlési képviselője.

Petrovai László, a beruházásért felelős alpolgármester hosszú hozzászólásával indult a vita (a videón az 59. perc körül), melyben az önkormányzat kompromisszumkészségét fejtegette, és hogy a lakók érdekében járnak el.

Előadásában – mint az ügyben korábban máskor sem – nem zavartatta magát a tényektől, hosszasan ecsetelte, hogy a lakókkal nem lehetett megegyezni. Nehéz is lett volna, hiszen soha egyetlen alkalommal sem kereste az ott élőket azért, hogy tárgyaljanak a beruházásról, sőt, több alkalommal is úgy nyilatkozott, hogy senkivel sem kell tárgyalniuk, azt csinálnak az utcával, amit akarnak.

Levélben kérik a kerületiek a polgármestert és a képviselőket, hogy ne szavazzák meg a Flór Ferenc utca Beruházási Alapokmányát.

Négyszázhetvennégy aláírást csatoltak a levélhez, kérve, hogy vegyék figyelembe a 18. kerületben élők kérését, és rendszeresen karbantartott, átmenő forgalomtól mindenütt lezárt földútként hagyják meg az utcát.

A mai napon szavaz az önkormányzat az útfelújításban részt vevő utcák Beruházási Alapokmányairól. Köztük van a ma már jelentős lakossági tiltakozással érintett Flór Ferenc utcai építkezés dokumentációja is.

A polgármesternek küldött levelükben egyebek mellett azt kérik a kerületi lakók, hogy “vegye figyelembe az itt élők, valamint az ide látogató emberek véleményét”, és ennek elősegítése érdekében megküldték neki 474 tiltakozó aláírásával ellátott íveket.

160 milliót saját forrást költene a 18. kerületi önkormányzat egy olyan beruházásra, ami ellen már lassan mindenki tiltakozik

Az eddigi információkkal és a támogatási szerződésben foglaltakkal ellentétben több mint 160 millió forint önerőt biztosítana a 18. kerületi önkormányzat a Flór Ferenc utca burkolására, jóllehet ez ellen már csaknem ötszázan tiltakoznak.

A képviselő-testület 2020. szeptember 24-i ülésén döntést hoz a XVIII. kerületi földutak szilárd burkolattal történő ellátása Beruházási Alapokmányairól. Az előterjesztés szerint a Jég utca, Cséry Lajos utca, Aratás utca és Külső-Gyömrői út mellett a Flór Ferenc utca betonozási munkálataihoz szükséges dokumentumok elfogadása lesz napirenden.

Az előterjesztésből egyebek mellett kiderül, hogy a támogatási szerződésben az öt utca felújításához kapott támogatás fejében vállalt 50 millió Ft önerő helyett csak a Flór Ferenc utca burkolásához 161.250.000 Ft összeget biztosít saját büdzséből az önkormányzat.

Nagyon sokan vagyunk!

Többen tiltakoznak az önkormányzat mostani beruházása ellen, mint öt éve az aszfaltozás ellen!

Csaknem 470 aláírás gyűlt eddig össze az aktivisták jóvoltából, ami azt jelenti, hogy jóval többen tiltakoznak az út építése ellen, mint korábban bármikor. Öt évvel ezelőtt négyszáz aláírás elegendő volt ahhoz, hogy az önkormányzat belássa: a Flór Ferenc utca környékén élők túlnyomó többsége azt szeretné, ha ez az utca megőrizhetné az erdei jellegét.

Már csaknem 12 milliót költött az önkormányzat a betonozás tervezésére!

Ugyan a közfeladatok ellátására a polgármester szerint nincs elegendő pénz, mégis találtak a kasszában eddig 11.795.760.- forint közpénzt arra, hogy a lakók tiltakozása ellenére megterveztessék az erdőmenti Flór Ferenc utca betonozását.

A közérdekű adatigénylés során megszerzett iratok szerint az önkormányzat talán mégsincs akkora bajban, mint ahogy azt kommunikálja. Legalábbis erről tanúskodik, hogy csaknem tizenkétmillió forintot költöttek eddig egy olyan projektre, amelynek a lakossági elutasítottsága kiemelkedően magas.

Az önkormányzat ráadásul nem maga terveztette meg az útépítést, hanem a Városrehabilitáció18 Zrt-től vásárolja meg azokat. Ez azt is jelenti, hogy az önkormányzatnak eleve több pénzt kell kifizetni a tervezésért, ezért ún. “közreműködői díjat” is fizet a vásárlás során, a mi pénzünkből.

Megvannak az új tervek!

Sajnos azonban ezek is pusztítóak. Az önkormányzat nem tett le arról, hogy kiírtsa a zöldet a természetes élőhelyéről.

Az új tervből hiányzik már a rekortán futópálya, így már “csak” a hol 4,25 méteres, hol pedig 3 méteres szélességű, masszív betonalappal rendelkező térkőburkolat fogja elfoglalni az eddigi zöldfelület helyét. Ugyanis az út egy része nem a jelenlegi nyomvonalon halad majd, hanem a lakók által szépen karbantartott és gondozott, parkosított zöldterületen.

Az új tervet innen lehet letölteni.

Levadásszák és kitiltják a tiltakozókat

A 18. kerületbe megérkeztek az 50-es évek. Tucatnyi lakót tiltanak ki különféle fórumokról előzetes figyelmeztetés és bármilyen szabálysértés hiányában, illetve szüntetik meg a kommentelési lehetőségeiket. A szavazók által meg választott, de külsős alpolgármesternek kinevezett Petrovai László elmondta: unja az ellenzők véleményét olvasni.

Az önkormányzatot vezető politikusok által kezelt, 18. kerület néven megtalálható, mintegy 32 ezer fős tagsággal rendelkező nyilvános csoportból történő kizárást követően újabb kitiltásokkal szembesülnek a Flór Ferenc utcai lakók. A mai napon az ott élők egy csoportjától megvonták a közzétételi és véleménynyilvánítási lehetőséget a Péterhalmi-erdő Halmierdő oldalon is, így módszeresen szüntetik meg az ellenvéleményt megfogalmazó lakók lehetőségeit arra, hogy az őket ért támadásokra korrekt válaszokat tudjanak adni.

A legnagyobb kerületi csoport – melyhez több tematikus csoport is tartozik – a 18. kerület. Az adminisztrátorok valamennyien politikusok vagy maga a kerület hivatalos Facebook-oldala.

Folyamatos a dezinformálás

Miután egy betelefonáló a Klubrádióban, Bolgár György műsorában a Flór Ferenc utcai beruházásról beszélt, Petrovai László alpolgármester azonnal betelefonált a műsorba, és gyorsan kamuzott egy nagyot.

A hanganyagot 2020. augusztus 12-én tették közzé számos Facebook-oldalon. Petrovai ismét arra a levélre hivatkozva alapozza meg a környezetromboló betonozást, amit a lakók öt éve írtak az akkori polgármesternek, Ughy Attilának. Az állítás valóságtartalmáról itt írtunk részletesebben.

Online és offline aláírásgyűjtés is zajlik egy időben

A civil összefogás eredményeképpen aláírásgyűjtés zajlik a Flór Ferenc utca védelme érdekében. A kezdeményezés célja, hogy az érintettek megmutassák az önkormányzat képviselőinek, hogy nem néhány, hanem több száz ember küzd kétségbeesetten a környezetromboló és tájidegen terv ellen.

A polgármester kijelentései szerint a kormányzati elvonások súlyos problémákat okoznak a közfeladatok ellátásában, ezért a tiltakozók arra is megpróbálják felhívni a figyelmet, hogy a beruházás elmaradása több százmilliós megtakarítást eredményezhet ezekben a nehéz időkben. Az aláírásgyűjtő ív szövegezése az alábbi:

Bírósághoz fordulnak a lakók a közérdekű adatok kiadása érdekében

A június 15-én benyújtott közérdekű adatigénylés célja az volt, hogy megtudják a lakók, hogy közülük hányan utasítják el a Flór Ferenc utca betonozását.

Felkészültek arra, hogy a megadott számokat ellenőrizni kell, ezért eleve úgy kérték ki az adatokat, hogy ha teljes körűen megkapják azokat, akkor az esetleges trükközéseket is fel tudják deríteni.

Az önkormányzat az adatok kiadását csak részben biztosította. Voltaképpen az általa megadott számokra lehet hagyatkozni. A kérés az volt, hogy a beérkezett nyilatkozatokat összevethessék a tiltakozók az iratkezelő rendszerben rögzített adatokkal, mivel minden beérkezett iratot rögzíteni kell. Így egyértelműen nyomon követhető, hogy hány nyilatkozat érkezett be (hiszen azokat érkeztetni kell), és ezek közül hányat nem fogadtak el érvényesnek.

Közigazgatási pert indítottunk

A pandémia időszaka alatt került kifüggesztésre és levételre az a hirdetmény, mely tájékoztatja az érintett ügyfeleket arról, hogy az önkormányzat építési engedélyt kapott a Flór Ferenc utcai útépítésre. Ennek megismerése minden olyan lakos számára lehetetlen volt, akinek nincs internet előfizetése vagy ahhoz nem fért hozzá a kifüggesztés időszakában. Az érintett lakók közül senki sem tudott a hirdetményről, egyebek mellett talán azért sem, mert akkor még tartott az önkormányzat “szavaztatása”, másrészt mert maga a hirdetmény is úgy volt elrejtve a kormányhivatali hirdetmények között, hogy csak az találhatta meg, aki ezt külön kereste.

A 2020. július 9-én benyújtott keresetben kértük a bíróság azonnali jogvédelmét, azaz azt, hogy a per végéig ne lehessen az építési engedély alapján építkezni. A kereset arra irányul, hogy helyezze a bíróság hatályon kívül az építési engedélyt, mert az sorozatos jogszabálysértések útján kerülhetett kiadásra.

Flór Ferenc utca

Ez az oldal azért jött létre, hogy hiteles és naprakész tájékoztatást tudjunk nyújtani a lakosságnak a Flór Ferenc utcában tervezett beruházások kapcsán. Itt minden olyan információt megtalál, amely rendelkezésünkre áll, és amelyet a 18. kerületi önkormányzat nem vagy nem teljes körűen biztosít. Beszámolunk a legfrissebb fejleményekről, a folyamatban levő peres ügyekről, a közérdekű adatigénylések során begyűjtött adatokról, és arról, hogy aki velünk együtt tiltakozik az eszetlen környezetrombolás ellen, az hol tudja felvenni velünk a kapcsolatot. Köszönjük, ha gyakran meglátogat a legfrissebb információkért, és megosztja az oldal elérhetőségét!

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén