Négyszázhetvennégy aláírást csatoltak a levélhez, kérve, hogy vegyék figyelembe a 18. kerületben élők kérését, és rendszeresen karbantartott, átmenő forgalomtól mindenütt lezárt földútként hagyják meg az utcát.

A mai napon szavaz az önkormányzat az útfelújításban részt vevő utcák Beruházási Alapokmányairól. Köztük van a ma már jelentős lakossági tiltakozással érintett Flór Ferenc utcai építkezés dokumentációja is.

A polgármesternek küldött levelükben egyebek mellett azt kérik a kerületi lakók, hogy “vegye figyelembe az itt élők, valamint az ide látogató emberek véleményét”, és ennek elősegítése érdekében megküldték neki 474 tiltakozó aláírásával ellátott íveket.

Ez is a Flór Ferenc utca

Emlékezetes, hogy öt évvel ezelőtt, amikor az előző önkormányzati vezetés kívánta aszfaltburkolattal ellátni a Flór Ferenc utcát, négyszáz tiltakozó aláírás beérkezése után az önkormányzat elállt az építkezéstől. Akkor még a a lakókkal együtt tiltakozott a – mostani beruházásért felelős, és azt feltétlenül megvalósítani kívánó – jelenlegi alpolgármester.

Az útépítést a Budapesti Útépítési Program keretében finanszírozza a kormány, amihez az önkormányzat – csak a Flór Ferenc utca építkezés vonatkozásában – több mint 160 millió forinttal kíván hozzájárulni.

Díszburkolat, amelyen remek móka kerékpározni vagy futni
Tönkretenné az erdei környezetet a díszburkolat

A polgármesternek írott levelet az ellenzők megküldték az önkormányzati képviselőknek, és a pártvezetőknek is, minél nagyobb körben tudatosítva azt, hogy százak állnak ki az élhetőbb környezet megőrzése és a zöldterületek védelme érdekében.

Amennyiben Ön is úgy érzi, hogy volna jobb helye a kerületben 161 millió Ft-nak, akkor írja alá a tiltakozó ívet nyitvatartási időben (8.00-19.00) a Tündér Tanya Glutén-, tej- és tojásmentes Pékség & Cukrászdában, a Budapest Üllői út 767. szám alatt.